Csatlakozna a kormány akciótervéhez a Magyar Termék

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 25. 11:50

Országos nyereményjátékot, folyamatos áruházlánci kommunikációt és a kormány hazai élelmiszereket népszerűsítő akcióprogramjában való aktív részvételt tervez 2018-ban a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. A Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság a napokban a kecskeméti Univernél tartotta marketingfórumát, amelyen 32 cég vett részt.

Benedek Eszter, a kft. ügyvezetője a védjegyhasználók képviselőinek elmondta, hogy 2017-ben a nonprofit társaság növelte a marketing és kommunikációs aktivitását. A „Szívügyünk a Magyar Termék” című, a Várkert Bazárban forgatott imázsvideóját már több mint egymillióan látták a Youtube-on. Útjára indították a Magyar Kincsek programsorozatot, valamint kutatást végeztek és publikáltak a magyar fogyasztók hazai termékekkel kapcsolatos véleményéről és szokásairól. Ennek eredménye szerint a vásárlók körében a Magyar Termék számít a legerősebb eredetet tanúsító védjegynek, amelyet már 152 cég használ mintegy négyezer termékén.

Bánkúti Fatime, a marketing bizottság elnöke szerint a hét védjegyhasználó vállalkozás összefogásával megvalósított, év végéig futó SZÍVezd ki Magyarországot nyereményjáték eddigi eredményei bíztatóak, ami a 145 féle akciós termék mellett az aktivizáló kreatív kampánynak és a vonzó nyereménypiramisnak is köszönhető. A nyereményjátékot az egyik résztvevő, a Detki Keksz saját televíziós reklámkampányába is beépítette, ami kiugró eredményt hozott számára, és ezzel megmutatta, hogy a marketingeszközök integrált alkalmazása további lehetőséget kínál a védjegyhasználóknak. Új fejlemény volt az is, hogy az FMCG cégek mellett ezúttal egy építőanyaggyártó is csatlakozott a nyereményakcióhoz, és a Duna-Dráva Cement Kft. kódfeltöltési adatai igazolták a döntését, így alapot adhatnak a nem napi cikkeket forgalmazó cégek későbbi részvételére is.

Sajcz László, a kft. kereskedelmi bizottságának elnöke arról számolt be, hogy az idén nyolc áruházlánccal sikerült országos, további hattal pedig regionális marketingakciót megvalósítani a Magyar Termék védjegyes termékeknek. A folyamatos együttműködésnek köszönhetően az év során 20 megjelenés jött létre. Jövőre szeretnének még intenzívebb kommunikációt folytatni, az üzletláncokkal hálózat-specifikus nyereményjátékokat megvalósítani.

Benedek Eszter szerint 2018 és 2019 nagy lehetőség a hazai élelmiszeripar számára, hiszen a kormány akcióterve több mint egymilliárd forintot szán a minőségi magyar termékek népszerűsítésére, a vásárlók élelmiszerbiztonsági és eredetfelismerési edukálására. Ebbe a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. szeretne aktívan bekapcsolódni, ezért javaslatcsomagot dolgoz ki és nyújt be a Földművelésügyi Minisztériumnak.

Kapcsolódó cikkeink