Húsz százalékkal gyarapodott a bolti eladók jövedelme, mégsem nőtt a létszám

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 23. 11:40

Ötödével emelték a boltosok a béreket egy év alatt, mégsem nőtt az alkalmazottak létszáma – írja a blokkk.com.

polc

2017 első negyedévében a foglalkoztatottak számát nézve 361 ezer fő dolgozott a bolti kiskereskedelemben (ebben mindenki benne van, alkalmazottak, vállalkozók, segítő családtagok is), ami hétezerrel kevesebb a 2016-os év átlagánál. De kevesebb 2016 utolsó negyedévénél is hatezerrel, tehát 2017 elején az előző évihez és annak legvégéhez képest is esett a létszám. A kisboltokban persze.

A betöltetlen álláshelyek száma is többszöröse a korábbi évekének a különféle kimutatásokban, bár igaz, hogy a munkaerőhiány egyes területeken már kisebb feszültséget okoz a bolti kiskereskedelemben.

A béremelésekben nem csak azt célszerű nézni, hogy egy év alatt mennyit emelkedtek a fizetések, hanem azt is, mennyi esett ebből az előző esztendőre, amikor a munkaerőhiány pumpálta vastagabbra a borítékokat. Így kitűnik, hogy 2017 márciusában a boltokban átlagosan 185 ezer forint volt a havi bruttó átlagkeresete a fizikai dolgozóknak, eladóknak, pénztárosoknak, árufeltöltőknek, ami ugyan 29 ezer forinttal több az egy évvel korábbinál, de ebből a 29 ezer forintnyi emelésből a nagyobbik rész, 16 ezer forint még az előző, 2016-os esztendő hónapjaira esik. Tehát a márciusban kiszámolt éves bérnövekmény nagyobb felét még az előző esztendő munkaerőhiánya kényszerítette ki. Erre tett rá egy egyenlőre kisebb lapáttal a minimálbér, és persze a folytatódó munkaerőhiány.

A nagykereskedelemben és a nemzetgazdaság egészében a fizikai dolgozók körében 2016 végére már – az átlagot tekintve – olyan magasra szöktek a bérek a munkaerőhiány miatt, hogy januárban a megelőző decemberhez képest nem is kellett emelni.

A blokkk.com már korábban is rámutatott arra, hogy a legrosszabbul az élelmiszer szakboltok (például a zöldség-, gyümölcs, pékáru, hús-, hentesáru üzletek) fizetik eladóikat, pénztárosaikat. Ez a kép nem változott, olyannyira nem, hogy ezekben a boltokban egy év alatt csak 25 ezer forinttal nőttek a bérek, tehát az átlagnál kisebb mértékben. Az élelmiszer vegyes boltok azért tudtak valamivel az átlag feletti 32 ezer forintos béremelést felmutatni, mert a multi nagyáruházak, melyek ebbe a körbe tartoznak, magasra tették a lécet.

2017 további hónapjaiban számítani kell újabb béremelésekre a boltokban, különbségek persze lesznek továbbra is. Ezt alátámasztja, hogy 2017 márciusában az élelmiszerjellegű vegyes boltokban ezerrel kisebb (65 ezer fő) volt az eladói, pénztárosi, árufeltöltős létszám, mint egy évvel korábban. És apránként, de 2017 első hónapjaiban tovább olvadozott a fizikai dolgozók létszáma. (blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink