Befektetéseket is hozott a Lufthansa müncheni járata Debrecenbe

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 12. 11:05

Három német nagyvállalat döntött debreceni befektetésekről azóta, hogy 2016. április 11-én először szállt le a Lufthansa Münchenből érkező menetrend szerinti járata a debreceni repülőtéren – mondta Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester; ebből az alkalomból a szerda délben érkezett járat személyzetét tortával fogadták Debrecen, a repülőtér és a légitársaság magyarországi vezetői.

Papp László hozzátette: ezzel több mint ezer új munkahelyet hoztak létre Debrecenbe. Emlékeztetett rá, hogy mind a kassai, mind a nagyváradi repülőtereken kapacitás-szűkítés történt, ami felértékeli a debreceni repülőteret.
Ennek alapján konzultációba kezdtek a magyar kormánnyal egy olyan fejlesztési terv megvalósítása érdekében, amelynek eredményeként valóban a régió központi repülőtere lehet a debreceni – jelezte Papp László hozzátéve, hogy tavaly 320 ezer volt, az idén pedig várhatóan 360 ezer lesz a repülőtér éves utasforgalma.
Herdon István, a repülőteret működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy március 25-től az eddigi három helyett immár öt járatot közlekedtet hetente a légitársaság Debrecen és München között.
Antal Gábor, a Lufthansa csoport magyarországi vezetője elmondta: az elmúlt két évben több tízezer utas vette igénybe a München és Debrecen között közlekedő járataikat, tavaly megkétszereződött az utaslétszám, a heti ötszöri járatindítással pedig további jelentős forgalombővülésre számítanak.
Elmondta azt is, hogy egyre több a Debrecenből induló, de Münchenből továbbutazó utasaik száma. A járat elindításakor az utasok 60-70 százaléka célállomásként repült a bajor fővárosba, ma már csak 43 százalékuk, a többi átszálló utas – fűzte hozzá.
Antal Gábor beszélt arról is, hogy tavaly a Lufthansa csoport gépei egymillió 750 ezer utast szállítottak Magyarországra, illetve Magyarországról. Gépeik három magyar repülőteret használnak: a budapestit 50 éve, a sármellékit 12 éve, a debrecenit pedig két esztendeje. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink