Vissza az iskolapadba

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 04. 11. 11:26

Gyermekkorunk egyik legmeghatározóbb időszakát jelentik az iskolapadban töltött éveink, melyek sokszor döntően befolyásolják életünk folyamán a tanuláshoz való viszonyunkat. Bár gyermekként folyamatosan reménykedtünk benne, hogy az iskola elvégzése után már nem kell tanulnunk, felnőtt fejjel beláthatjuk, hogy ez a kívánságunk nem vált valóra, sőt, tanulás nélkül, fejlődés nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket.

A tanulás, fejlődés iránti vágy felnőttkorunk egyik legnagyobb hajtóereje, nagyon fontos, hogy társadalmi, azon belül vállalati mikrokörnyezetben megteremtsük ennek a fejlődésnek a kereteit.

A fiatal generáció számára tanulást, fejlődést biztosító keretek egyidejűleg hatnak motiválóan mindenki számára, és alapjaiban támogatják az együttműködésre, prosperitásra épülő vállalati kultúra kiépítését. A Nestlénél mi is azon dolgozunk, hogy a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezésünk a lehető legtöbb fiatal számára megkönnyítse a munka világába történő belépést.

A mi elkötelezettségünk azonban csak egy a sok közül, az igazi sikerhez a lehető legszélesebb összefogásra van szükség az iparági résztvevők, illetve a kormányzat részéről. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt években ez az összefogás folyamatosan erősödik, számtalan jó gyakorlat valósult meg, melyek közül kiemelném a Szent István Egyetemmel történő együttműködést.

A vállalat különböző területeiről folyamatosan szervezünk előadásokat, amelyeken a legfrissebb, a vállalati működést érintő valós kihívásokkal kapcsolatos ismereteinket adjuk át, segítve ezzel is a felnövekvő generációt a versenyképes tudás szerzésében. A lehetőség, hogy megoszthatjuk szakmai tapasztalatainkat és visszajelzéseket kaphatunk tőlük, számunkra ugyanúgy inspirálóan hat, és nekünk is tanulási lehetőséget teremt minden alkalommal.

Kapcsolódó cikkeink