Az Európai Bizottság javasolja az uniós fogyasztói jogok megerősítését

Dátum: 2018. 04. 13. 11:50

Az Európai Bizottság az unió közép- és kelet-európai tagállamainak nyomására bejelentette, hogy tiltani fogja a kettős élelmiszerminőséget – olvasható az agrarszektor.hu-n.

Vĕra Jourová, a Bizottság a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa az ülés után újságírók előtt kijelentette:

“Harcolni fogunk a kettős élelmiszerminőség ellen. Módosítottuk a tisztességetlen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelvet, hogy minden piaci szereplő számára feketén-fehéren kiderüljön, ugyanaz a termék nem létezhet kétféle minőségben.”
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által kibocsátott sajtóközleményéből további konkrétumokat is megtudunk: Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” című intézkedéscsomag egy tisztességesebb, a fogyasztók és a vállalkozások érdekeit egyaránt szolgáló egységes piac kiépítésére irányul. Többek között létrehozza a kollektív jogorvoslathoz való jogot Európában arra az esetre, ha a fogyasztókat csoportosan éri kár, fokozott átláthatóságot biztosít az interneten vásárolóknak, és hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a termékek kettős minőségben történő forgalmazása ellen.

1. Fokozott átláthatóság az interneten

A fogyasztóknak az online piactereken egyértelmű tájékoztatást kell adni arról, hogy kereskedőtől vagy magánszemélytől vásárolnak-e, hogy tisztában legyenek azzal, fogyasztói jogaik védelmet biztosítanak-e számukra, ha valami gond adódik. Internetes kereséskor pedig egyértelműen jelezni kell a fogyasztók számára, ha a kereskedő által fizetett keresési találatról van szó, valamint hogy milyen fő paraméterek alapján rangsorolják a keresési találatokat. Ezenfelül a bizottsági javaslat a fogyasztókat digitális szolgáltatások vásárlása esetén megillető tájékoztatási és elállási jogokat azokra az „ingyenes” szolgáltatásokra is kiterjesztené, amelyek esetében a fogyasztók személyes adatokat adnak meg, ám pénzbeli fizetésre nem kerül sor.

2. Erősebb eszközök a fogyasztói jogok és a kártérítés érvényesítéséhez

A kollektív jogorvoslat európai formája az egész EU-ban lehetővé fogja tenni, hogy a jogellenes kereskedelmi módszerek segítségével megkárosított fogyasztók csoportjainak nevében az erre feljogosítottak – például fogyasztóvédelmi szervezetek – keresetet indíthassanak a bíróságon, például kártérítést, cserét vagy javítást kérve. Az intézkedéscsomag azt is biztosítani fogja, hogy a fogyasztóknak minden tagállamban joguk lesz egyéni jogorvoslattal élni (pl. pénzügyi kártérítést vagy a szerződés megszüntetését kérve), ha tisztességtelen kereskedelmi módszerek (pl. megtévesztő marketing) áldozataivá válnak.

3. Hatékony szankciók az uniós fogyasztóvédelmi jog megsértése esetén

Élelmiszerbotrány: Brüsszel májusban uniós razziát indítÉlelmiszerbotrány: Brüsszel májusban uniós razziát indítAz uniós fogyasztóvédelmi hatóságok nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel az olyan módszerek szankcionálására, amelyek unió-szerte jelentős számú fogyasztót érintenek és tömeges károkat okoznak. Jelenleg a bírságok mértéke gyakran túl alacsony ahhoz, hogy valóban elrettentő hatású legyen, különösen a nagyvállalkozások esetében. A javaslat értelmében a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok összehangolt módon hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetéseket szabhatnának ki.

4. Fellépés a termékek kettős minőségben történő forgalmazása ellen
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv módosítása megtörtént annak érdekében, hogy a jogszabály egyértelműen kimondja, a nemzeti hatóságok intézkedéseket hozhatnak, ha a forgalmazók különböző tagállamokban azonos termékként értékesítenek olyan árucikkeket, amelyeknek az összetevői vagy jellemzői jelentős mértékben eltérnek egymástól.

5. Jobb feltételek a vállalkozások számára

Az intézkedéscsomag felszámolja a vállalkozásokra nehezedő szükségtelen terheket. Például a jövőben a fogyasztók nem küldhetik vissza azokat az online megrendelt termékeket, amelyeket nemcsak kipróbáltak, de használtak is. (agrarszektor.hu)