Az EP jobb uniós engedélyezési eljárást javasol a növényvédő szerek esetében

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 16. 11:01

A növényvédő szerek (peszticidek) uniós engedélyezési eljárását átláthatóbbá, a felelősségi területeket egyértelműbbé tévő tervet szavazott meg az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán.

Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a 526 szavazattal, 66 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadott javaslat szerint nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni a növényvédő szerek engedélyezési eljárása során felhasznált tanulmányokat, köztük a vonatkozó adatokat és a felhasználásukra vonatkozó információkat.
Az eljárás során az engedélyért folyamodó gyártóknak nyilvánosan elérhető adatbázisban kell rögzíteniük, hogy milyen vizsgálatokat kívánnak elvégezni. A folyamatnak tartalmaznia kell egy úgynevezett észrevételezési időszakot is, amelynek során az érdekelt felek további adatokkal szolgálhatnak, hogy így a döntéshozó hatóságnak minden szükséges információ a rendelkezésére álljon.
A képviselők a veszélyeztetett csoportok védelmét szolgáló szabályok bevezetésére kérték az Európai Bizottságot, valamint arra, hogy vessen véget a nagy távolságra eljutó peszticidek alkalmazásának az iskolák, gyermekgondozási létesítmények, játszóterek, kórházak, szülészeti klinikák és gondozási otthonok közelében.
„A növényvédő szer hatását a forgalomba hozatala után hatékonyabban nyomon kell követni, az Európai Bizottságnak pedig járványtani vizsgálatot kellene folytatnia a növényvédő szerek emberi egészségre gyakorolt konkrét hatásáról” – fogalmaztak a képviselők.
Javaslatuk szerint át kell tekinteni a glifozátra vonatkozó összes tanulmányt abból a szempontból, hogy rákkeltő-e az anyag. A talajban és a felszíni vizekben lévő szermaradékra pedig határértéket kell megállapítania a bizottságnak – szögezték le.
A képviselők jelezték, az átláthatóság hiánya és az érdekellentétek miatt vitatható az a rendelkezés, amelynek értelmében az engedélyért folyamodók dönthetik el, mely tagállam illetékes hatóságát kérik fel az egyes hatóanyagok jóváhagyásáról szóló döntésre. Erről aztán tagállami hatóság tájékoztatja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot.
Az uniós parlament felkérte az Európai Bizottságot, hogy a meghosszabbítás iránti kérelmek elbírálásával ne a korábbi értékelésért felelős tagállam hatóságát, hanem egy másik hatóságot bízzon meg.
A képviselők végezetül azt hangsúlyozták, hogy a tagállamoknak és a bizottságnak nyilvánosságra kell hozniuk a végrehajtási szabályokról szóló viták részletes jegyzőkönyveit és a szavazatok listáját. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink