Visszalépett amerikai terveitől az Alibaba

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 20. 11:05

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az Egyesült Államokban – jelentette be a kínai cég társalapító elnöke.


A Xinhua kínai hírügynökség által idézett Jack Ma azt mondta továbbá, hogy a Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmi háború húsz évig is eltarthat.

Az 54 éves, jövőre az elnöki tisztségből távozó Jack Ma emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly januárban Donald Trump amerikai elnökkel New Yorkban tárgyalt, cége részéről ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben közvetve és közvetlenül hozzájárul 1 millió új munkahely megteremtéséhez az Egyesült Államokban.

Akkor szinte baráti volt a két ország közötti kapcsolat, de ez mára megszűnt, ezért az Alibaba nem hajtja végre vállalását.

A világ 24. leggazdagabb, több mint 36 milliárd dollár vagyonnal rendelkező embere úgy vélte, hogy „a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború nem hónapok, vagy mondjuk két év alatt ér véget. Arra kell felkészülni, hogy húsz évig is elhúzódhat”. (vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink