Átadták a Vajda Papír Kft. dunaföldvári gyárát

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 12. 11:12

Átadták a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda Papír Kft. 15 milliárd forintos beruházással elkészült gyárát Dunaföldváron, az üzem száz új munkahelyet teremt a régióban.

A létesítmény avatásán Varga Mihály pénzügyminiszter a cég beruházását méltatva azt mondta: a Vajda Papír Kft. példája mutatja, hogy nem csak az információ-technológiai szektorban és az autóiparban lehet sikereket elérni, hanem a papíriparban is.
A kormány nagyvállalati beruházási programja, amely 4,5 milliárd forinttal járult hozzá a dunaföldvári üzem építéséhez, 2015 óta 91 projektet támogatott, ezzel összesen 130 milliárd forintnyi beruházást, és 2000 munkahely létrehozását segítette elő – tette hozzá.
A tárca vezetője hangsúlyozta: a magyar gazdaságban nem szigetszerű sikerek vannak, ezt támasztják alá a mutatók: 2018 második negyedévében 4,8 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye, az éves növekedés várhatóan négy százalék felett lesz, és jó esély van arra, hogy ez 2019-ben is így marad.
„Bízunk abban, hogy az első fél év jó eredményei a második fél évben is megmaradnak, és jövőre is az európai uniós növekedést kétszeresen meghaladja majd a magyar gazdaság növekedése” – fogalmazott.
Célunk az, hogy megvalósuljon a rendszerváltás magyar álma, hogy a magyar lakosság is úgy éljen, ahogy Ausztriában, Németországban élnek – mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy ehhez felzárkózásra van szükség, arra, hogy teljesítményben is elérjük az osztrák, német szintet. „A számok azt mutatják, hogy jó pályán vagyunk, a beruházások állománya is jelentősen nőtt” – jegyezte meg.
Varga Mihály szólt arról, hogy a magyar kormány több olyan programot indított el – a családi otthonteremtési programot, a nagyvállalati beruházási programot, a digitális jólét programot -, amelyek azt szolgálják, hogy a felzárkózás minél hamarabb megtörténjen.
Ismertette: 2018 első fél évében 13 százalékkal nőtt a beruházások mértéke Magyarországon, több mint 3000 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. A tavalyi év azonos időszakához képest szeptemberben 28 százalékkal több lakás épült az országban, és – mint mondta – bízik abban, hogy ez a folyamat tartós lesz.
A miniszter megjegyezte: az eredményekhez hozzájárult az is, hogy 2016-ban hatéves bérmegállapodást kötött a kormány a munkaadókkal és a munkavállalókkal, akik egyhangúlag elfogadták az adók és közterhek csökkentésének programját.
Arról is beszélt, hogy a bérek növekedése a közép-európai régióban – Lengyelország után – Magyarországon a második leggyorsabb. Ma 800 ezerrel több embernek van munkája, mint nyolc éve, így „nem irreális az, amit 2010-ben mondtunk, hogy tíz év múlva egymillió emberrel többnek kell dolgoznia Magyarországon” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy további hatékonyság- és versenyképesség-javító lépésekre van szükség olyan beruházásokon keresztül, mint amilyen a Vajda Papír Kft.-é.
Vajda Attila, a cég ügyvezető igazgatója közölte: a kft. zöldmezős beruházással 18 hektáros területen hozta létre 26 ezer négyzetméteres üzemét, ahol mintegy 35 ezer tonna papíralapanyagot gyártanak. Ezzel az alapanyag-szükséglet felét önállóan állítja elő a cég, és hazai feldolgozó kapacitása 100 ezer tonnára nő.
Ismertetése szerint az üzemben olyan technológiai újításokat alkalmaznak, amelyeknek köszönhetően a gyártási folyamat a lehető legkisebb környezeti „lábnyomot” hagyja maga után. A cellulóz ipari felhasználásra telepített erdőkből származik, csökkentették az ipari víz mennyiségét, és a villamosenergia-szükségletet teljes egészében zöld energiából állítják elő.
A kft. százzal bővíti 230 fős hazai létszámát, és összesen 500 dolgozót foglalkoztatnak – mondta a cégvezető az MTI-nek. Jelezte: a vállalat készül a dunaföldvári kapacitás növelésére.
Az 1999-ben alapított társaság meghatározó a higiéniai, háztartási papírtermékek hazai piacán, termékeik önálló márkák mellett a nemzetközi kereskedelmi láncok saját márkáiban jelennek meg. A kft. eddig összesen 30 milliárd forintot fordított beruházásokra; 2013-ban létrehozta a Vajda-Papír Skandinávia nevű céget, amelynek norvégiai üzeme 25 ezer tonnás kapacitással működik.
A hazai vállalkozás 2017-ben 19,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett 124 millió forint adózott eredményt ért el. Vajda Attila az MTI-vel közölte: idei várható árbevételük 26 milliárd forint lesz, 2019-ben pedig a dunaföldvári termelésnek köszönhetően húsz százalékkal haladja majd meg a 2018-ast. A Vajda Papír norvég vállalatánál a tavalyi 35 millió után idén 45 millió eurós árbevétellel számolnak. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink