A vállalatok szerint az exportpiac jövedelmezőbb

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 03. 13. 11:30

Az előző negyedévi mélyponthoz képest jelentősen javultak a hazai vállalatok következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai, de még ezzel együtt is szerény bővülést várnak a cégek idén – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index. A szektor átlagosan 2%-os árbevétel és 1,2%-os eredménynövekedést valószínűsít 2019-ben, és továbbra is az exportpiacokban lát nagyobb fantáziát.

A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok derűlátóbbak lettek pénzügyeik jövőbeni alakulását illetően. „A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredménye szerint a jelenleginél átlagosan 2%-kal vár nagyobb árbevételt a szektor. Ez mindenképpen figyelemre méltó előrelépés az előző negyedévhez képest (1,2%), amivel így megtört az egy éve tartó erőteljes csökkenő trend is. A javulás örvendetes, azonban még ezzel együtt is ez igen visszafogott eredménynek tekinthető, hiszen elmarad a korábban jellemző 2,5% körüli várakozástól, illetve az infláció mértékétől is, ami legfrissebb adatok szerint januárban 2,7% volt” – tájékoztatott Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője. Az árbevétel mellett a profitvárakozások is javultak, ugyanis az előző negyedévi mélyponthoz képest dupla akkora, 1,2%-os nyereségbővüléssel számolnak idén a cégek.

Az export élénkülésében bíznak a nagyvállalatok
A javuló árbevétel várakozások a belföldi és külföldi piaccal kapcsolatban egyaránt tetten érhetők, azonban elsősorban az exportpiacok húzhatják felfelé a bevételt idén. Míg a belföldi piacon a vállalatok csupán 29%-a vár bevétel-növekedést idén, addig ez az arány a külföldi értékesítésben már 38%. Ennek megfelelően a hazai piacon 1,1%-ról 1,8%-ra, az exportpiacon viszont 1,6%-ról 2,7%-ra emelkedett a várt bevétel-növekedés mértéke. A javulás mindkét esetben meghatározó, hiszen a belföldi értékesítésben megtört az egy éve tartó csökkenő trend, a külföldi értékesítésben pedig tovább folytatódott az elmúlt negyedévben elindult emelkedő tendencia.

Kapcsolódó cikkeink