A szokásosnál két héttel korábban ért véget a dinnyeszezon Vajszlón

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 07. 11:15

Idén a megszokottnál két héttel korábban ért véget a görög- és sárgadinnye szezonja Vajszlón – mondta el az MTI érdeklődésére Rab Tamás őstermelő, aki szerint a termés mennyisége közepes volt, a minősége viszont átlagon felüli, a felvásárlási árak pedig a tavalyihoz hasonlóan alakultak.

A dél-baranyai gazdálkodó közölte: a Vajszlón és környékén mintegy 50-60 hektáron termesztett görög- és sárgadinnyét mostanra teljesen leszüretelték, mindössze néhány mázsányi, még értékesíthető termés maradt a vajszlói gazdáknál.
A három hektáron gazdálkodó termelő ennek okai között elsősorban a szokatlanul meleg tavaszi időjárást említette. Emiatt a fóliás dinnye szürete a szokásos július végi helyett június közepére esett, később ugyanennyivel korábban takarították be a szabadföldi növények termését is – hangsúlyozta Rab Tamás, aki jelezte: hagyományosan augusztus 20-ig szokott tartani a dinnyeszezon.
Kitért arra is, hogy a meleg tavaszt követő hűvös kora nyári idő miatt a dinnyenövény beporzása – szakkifejezéssel kötése – elmaradt az optimálistól, ami a termés mennyiségének csökkenését eredményezte, a gazdáknak kártevők ellen is védekezniük kellett, a minőség ugyanakkor átlagon felüli, nagyon jó volt.
Az őstermelő tájékoztatása szerint hektáronként idén mintegy 600 mázsa görögdinnye termett, ami közepesnek mondható.
A felvásárlási árra térve közölte: a szezon elején, június végén, július elején kilónként 150-180 forint volt, a szedhető mennyiség növekedésével párhuzamosan később 70-80, július végére pedig mintegy 60 forintra csökkent. Rab Tamás értékelése szerint az árak hasonlóan alakultak, mint tavaly, ugyanakkor eredménynek nevezte, hogy ebben az évben könnyebben tudták tartani a 60 forintos kilónkénti árat.
Az őstermelő kiemelte, hogy a gazdák költségei eközben nőttek, és – mint beszámolt róla – Vajszló környékén egyre nehezebben találnak idénymunkásokat a több embert igényelő munkák elvégzéséhez.
Tájékoztatása szerint Vajszlón és környékén körülbelül 10 gazda foglalkozik dinnyetermesztéssel, az egész Ormánságban pedig mintegy 1000-1500 hektáron termesztik a dinnyét. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink