Folytatja az expanziót a SPAR

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 12. 11:30

Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a SPAR.

„A SPAR az idei évben 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, amelyből a korábban nyitott üzletek korszerűsítése mellett új áruházak építésére is lehetőség nyílik. Célunk, hogy a növekvő vásárlói kedvet a megváltozott igényeknek megfelelően szolgáljuk ki” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
Kecskeméten, a Jász utca 26. szám alatt március 1-jén nyitott SPAR szupermarket beruházási értéke megközelítette a félmilliárd forintot. Az üzlet eladótere a vállalat legújabb koncepcióját követi: a bejáratnál alacsonybútoros zöldség-gyümölcspult fogadja a vásárlókat, ahonnan a pékáru-részlegen keresztül jutnak el a csemegepultig. A főhomlokzat nagyméretű üvegfelületei gondoskodnak a természetes fény beáramlásáról. A mesterséges megvilágítás energiatakarékos és éppúgy környezetkímélő, mint az épület hűtéstechnikája. Az áruházhoz 46 férőhelyes vásárlói parkoló is épült, valamint az út mentén további 12 gépjármű számára alakítottak ki parkolóhelyeket.
318 millió forintba került a Budapest, Tűzoltó utca 50-56. szám alatt április 12-én megnyílt új áruház. A kivitelezés során az eladóteret, a kiszolgálópultot, a látványpékséget, a grillpultot és a salátabárt is az aktuális belsőépítészeti irányvonalnak megfelelően alakították ki. A szupermarket szolgáltatásai közül különlegességnek számít a SPAR to Go étterem, ahol frissen készült meleg ételek, grillételek, sültek, szendvicsek, saláták és üdítők gazdag kínálatából vásárolhatnak az áruházba betérők.
„A vásárlóerő folyamatosan nő az ország különböző pontjain, ezért üzletfejlesztési koncepciónk fókuszában az új üzletek megnyitása mellett a régebbiek felújítása áll. A visszajelzések azt mutatják, hogy a modernizált, új szolgáltatásokkal felszerelt boltjaink népszerűbbek a vásárlóink körében” – hangsúlyozta Maczelka Márk.
A Balatonfüred, Arácsi út 15. szám alatti szupermarket 392 millió forintos költségvetésű átépítése során a vonzóbb főhomlokzati megjelenés mellett az előadóteret teljes egészében felújították, és új, modern belső kialakítás szerint építették át. Megújult a kiszolgálópult, új bútorok kerültek a zöldség-gyümölcs- és a pékáru-részlegre, valamint a pénztárakhoz. Az egyik legnépszerűbb Balaton-parti áruház március 22-től önkiszolgáló kasszákkal is várja a vásárlóit.
A budapesti, Üllői út 248. szám alatt található SPAR fejlesztése 388 millió forintba került. Az új csemegepult-arculat mellé a megújult eladótérbe új látványpékség is került. A boltberendezés szintén a SPAR új koncepcióját követi, és új állvány- és polcrendszerrel, illetve kasszabútorokkal bővült. Az üzlet bejáratát a kedvezőbb megközelíthetőségi és elrendezési szempontok miatt áthelyezték, ezzel a homlokzati megjelenés is teljesen megújult. Az április 5-én újranyitó áruház egészét takarékos LED-világítással látták el, a hűtéstechnikát pedig gazdaságosabb, energiahatékony rendszerre cserélték.
Megújult a Keszthely, Bercsényi Miklós utca 65/a szám alatti SPAR üzlet is. Erre 226 millió forintot fordított a vállalat. Az eladóteret belsőépítészetileg újrarendezték, benne látványpékséget és grillpultot alakítottak ki. A zöldséges részleg és a pékség új bútorokat kapott, és új kasszabútorokat is beépítettek. Ezeken kívül új automata üvegvisszaváltó is került az üzletbe, amely március 8-tól várja a vásárlókat.
Hasonló fejlesztéseket hajtottak végre két dél-magyarországi áruházban is. Március 8-án nyitotta meg kapuit újra a Mohács, Kígyó utca 6. szám alatti szupermarket, amelynek átépítése 172 millió forintba került. Az eladótér elrendezése itt is a legújabb koncepciót követette. Új arculatot kapott a csemege-kiszolgálópult, új grillpultot alakítottak ki, és már látványpékségben is vásárolhatnak a vevők.
A Szeged, Kölcsey Ferenc utca 11. szám alatti üzlet március 22-től várja a vásárlóit. A 120 millió forintos beruházásnak köszönhetően új csemegepultot és új pékáru-részleget alakítottak ki, a felújított eladótérben látványpékség is helyet kapott. A korszerű bútorok mellett új kasszabútorokat is beszereztek az üzletnek.
A most megnyitott és felújított üzletekkel együtt jelenleg 346 SPAR és City SPAR szupermarket, 33 INTERSPAR hipermarket és 147 franchise üzlet tartozik a SPAR-csoporthoz. A társaság 13 ezer munkavállalójával Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója.
Az üzletek elérhetősége és nyitva tartása:
6000 Kecskemét, Jász utca 26.
H-P: 6.30-20.00
Szo: 6.30-17.00
V: 8.00-13.00

1093 Budapest, Tűzoltó utca 50-56.
H-P: 6.30-21.00
Szo: 7:00-18:00
V: 8.00-16.00

8320 Balatonfüred, Arácsi út 15.
H-P: 6.30-20.00
Szo: 6.30-17.00
V: 6.30-13.00

1195 Budapest, Üllői út 248.
H-P: 6.30-20.00
Szo: 7.00-17.00
V: 7.00-14.00

8360 Keszthely, Bercsényi Miklós utca 65/a
H-P: 6.30-20.00
Szo: 6.30-17.00
V: 8.00-13.00

7700 Mohács, Kígyó utca 6.
H-P: 6.30-20.00
Szo: 6.30-17.00
V: zárva

6720 Szeged, Kölcsey Ferenc utca 11.
H-P: 7.00-20.00
Szo: 7.00-17.00
V: zárva

Kapcsolódó cikkeink