A sörgyártást is érinti a tomboló hőség

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 08. 11:08

Még a sörpiacra is hatással van a kontinensünkön uralkodó fullasztó hőség. Az észak-európai termőterületeken ugyanis kiszáradtak a sörárpaültetvények a mindent átható forróság és szárazság miatt. Ez pedig nehézséget okozhat a sörgyáraknak a maláta beszerzésekor, illetve árfelhajtó tényező – olvasható az origo-n.

A Bloomberg idézi a német Evergrain kereskedőház adatait, amelyek szerint Skandináviában, Németország északi részén és a Balti-államokban a nagy árpatermelő gazdaságokban 30-40 százalékkal is alacsonyabb terméseredmények születhettek az elmúlt időszakban.

Ennek hatására az árpaárak emelkedtek, és a sörgyárak az áremelkedést valószínűleg kénytelenek lesznek továbbhárítani az ellátási láncban. Egyes német sörgyártók már emelték is az árakat.
A francia sörárpa április óta több mint 35 százalékkal drágult, ezzel elérte a 2013-as csúcsot.
A világ második legnagyobb sörgyártójának számító holland Heineken második negyedéves gyorsjelentésében már növekvő alapanyag-költségekről számolt be.
A már idézett Evergrain ügyvezető igazgatója szerint jelentős áremelkedésről van szó a sörárpa esetében, ő viszont azon a véleményen van, hogy ezt végső soron a sörgyártóknak kell majd átvállalniuk.

Drámai változások a sörárpa-termelésben
A hőség és a vele párosuló szárazság drámai változásokat idézett elő a sör alapanyagának piacán. Nem egészen két hónappal ezelőtt még több mint egymillió tonnás túltermelést prognosztizáltak a szakértők sörárpából.
Most azonban szinte biztosra vehető, hogy hiány lesz ebből az alapanyagból, emellett a meleg idő a termés minőségét is rontja.
Minél északabbra megyünk, annál rosszabb a helyzet, egyelőre még nem lehet biztosat mondani az idei terméseredményekről, ám valószínűsíthető, hogy ezeken a területeken jóval alacsonyabbak lesznek a betakarított mennyiségek és minőségi problémák is várhatóak. Svédországban például a szélsőségesen meleg időjárás következtében a szokásosnál hetekkel korábban kellett megkezdeni a betakarítási szezont.

Az extrém időjárási viszonyok hatására csökkenő terméseredmények következtében az Európai Unióban tavaszi sörárpából – a sörpiaci tanácsadással foglalkozó RMI Analytics adatai szerint – 490 ezer metrikus tonna hiány keletkezhet ebben a szezonban, amire nyolc éve nem volt példa.

Franciaország mentheti meg a helyzetet
Ha a százalékok nyelvére fordítjuk le az uniós terméseredményeket, akkor azt látjuk, hogy a tavaszi sörárpát tekintve összességében tizedével maradhatnak el az elmúlt öt év átlagától. Az északi országok gyenge hozamait ugyanis kiegyensúlyozhatja Franciaország, ahol jelentős mennyiségeket takarítottak be az idén ebből a mezőgazdasági terményből.
Így a sörgyáraknak valószínűleg lesz elég alapanyaguk ebben a szezonban is, ezért egyes prognózisokkal szemben mégsem fognak árat emelni.
Emellett azért sem valószínű, hogy a sörkedvelőknek többet kellene fizetniük a sörért, mert a maláta végső soron az előállítási költségek csupán elhanyagolható hányadát teszi ki. (origo, Kovács István)

Kapcsolódó cikkeink