A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény

Dátum: 2019. 01. 28. 11:12

A magyar versenyképesség kulcsa a jobb innovációs teljesítmény – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Budapesten.

A tárcavezető a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország valamint két egyetem, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szent István Egyetem (SZIE) stratégiai együttműködésének aláírásakor hangsúlyozta: a kormány stratégiája szerint ez a magyar innovációs ökosztisztéma javításával, az oktatási intézmények és a vállalatok együttműködésével valósulhat meg.
A magyar gazdaságpolitika alapvető célja, hogy a gazdasági növekedés egyre inkább elmozduljon a nagyobb hozzáadott érték teremtése, az innovációorientált pálya felé – tette hozzá. A vállalatok innovációját a kormány számos pályázati programmal segíti, a legjobb együttműködésnek azonban azt nevezte, amikor a gazdasági szereplők, az egyetemek, mint tudásközpontok és az állam együtt vesz részt abban. Hozzátette: a kormány a hatékonyság fokozása, a gyakorlatban hasznosuló szabadalmak számának növelése érdekében versenyezteti meg a kutatóhelyeket a forrásokért. Az összehangolt erőfeszítések eredményei, ha azonnal nem is, de néhány éven belül mindenképpen megmutatkoznak a kutatás-fejlesztés és innováció (k+f+i) mérhetően javuló teljesítményében.
Kitért arra: k+f+i magyar gazdaságpolitika fókuszába állításának létjogosultságát igazolja a Bloomberg általános innovációs képességeket vizsgáló rangsorának helyezése is. A legutóbbi Bloomberg Global Innovation Index alapján ezen Magyarországnak változtatnia kell – szögezte le, és megjegyezte, hogy a magyar egyetemek kiválóak. Az új kormányzati struktúra kialakításával 2018 tavaszán létrejött Innovációs és Technológiai Minisztérium célja éppen az, hogy az ország nemzetközi összehasonlításban egyre javuló eredményeket érjen el, a kiemelt gazdasági területeken az európai élmezőnybe lépjen előre az innovációban.
Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint az egyetemekkel megkötött együttműködések közvetlen átjárást teremtenek a tudomány, az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek a munkaerőpiacra. A Telekom csoport hitvallása szerint a digitalizációval bárki előrébb juthat a saját területén, legyen szó egyéni, családi, üzleti vagy akár társadalmi célokról. Jelentős lépésnek nevezte az egyetemekkel megkötött együttműködéseket, amivel elősegítik a kooperációt a szakirányú és szakinformatikai képzésekben, és partneri kapcsolatot jelentenek a kutatásokban és fejlesztésekben hazai, regionális és európai szinten.
Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora kiemelkedőnek nevezte azt, amit a digitális együttműködés terén nyújt a Telekom csoport az országnak. Ez az egyetem egyik első megállapodása, ami az intézmény szinte minden akadémiai és logisztikai területét érinti. A megállapodás nemcsak az egyetem, hanem a város és a régió szempontjából is kiemelkedő – mondta. Az együttműködés egyik eleme, hogy az ELI Lézerkutató Központ körül létrehozzák a kiemelkedő technológiát képviselő tudományos-innovációs központot, ahol már a tereprendezés zajlik – ismertette. A szövetség kiterjed a képzésekre is: tervek között szerepel közös, integrált oktatási, gyakornoki és ösztöndíjprogramok elindítása, illetve már meglévők átalakítása. Az egyetem új, informatikai-villamosmérnöki kart tervezi, melyhez az együttműködés szakmai hozzájárulást jelent – közölte.
Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora elmondta: kiemelt feladatuk a digitális kompetenciák fejlesztése, a high-tech informatika már elválaszthatatlan a mezőgazdaságtól, a digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A megállapodás alapján közös integrált gyakornoki programok kialakítását tervezik, és a SZIE Élelmiszertudományi Karán a Telekom csoporttal közösen indulhat el az agrár- és élelmiszerinformatikai szak. (MTI)