A kereskedelmi láncok az élelmiszergyártókra terhelnék az áfaemelést

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 06. 11. 00:02

Több nagy kereskedelmi lánc is levélben fordult a feldolgozókhoz, melyben 4-6 százalékos árengedményt kérnek az áfaemelésre tekintettel.

Boródi Attila, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint az üzenet egyértelmű, a kereskedelem a folyamatosan csökkenő kereslet mellett nem tudja a dráguló élelmiszert értékesíteni, ezért az élelmiszer előállítójára terhelné az áfaemelés költségeit.  Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség titkára szerint sem a kereskedőknek, sem a feldolgozóknak nincs arra tartalékuk, hogy a forgalom visszaesése, azaz jövedelemvesztés nélkül lenyeljék az áfaemelést.  Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Coop-hálózat  az elkerülhetetlen áremeléssel járó változás elhúzására törekszik, így azoknál a termékeknél, amelyekből jelentősebb árukészleteik vannak, fokozatosan terhelik át a vásárlóra az áfa emeléséből adódó többletet . Ugyanakkor megkísérlik a  megállapodást  beszállítóikkal a megemelt adó egy részének átvételéről – tudósít a Népszabadság Online.

Kapcsolódó cikkeink