Mika Tivadar Mulató

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 21. 02:29

Megint egy „második” hely, ám ezúttal a terjeszkedés oka inkább költői, mint üzleti: a jól prosperáló VII. kerületi Kőleves vendéglő tulajdonosai szeretnek bulizni. És minthogy az első vállalkozás sikeres, miért ne bíznának a másodikéban is.

Igazi „értelmiségi” zenés szórakozóhelyet nyitottak, de persze a környék hasonló bárjait, pubjait is szívesen látogató 25 feletti entellektüelek mellett minden, az igényes zenére fogékony zenebarát befér a Mika Tivadar Mulatóba. (Mika úr a házat száz éve építtető rézgyáros volt.) A hely kialakításakor a pénzt sokszor kreatív ötletekkel helyettesítették, amik egyben ki is emelik a hasonló jellegű üzletek közül az art decót a szecesszióval ötvöző enteriőrű mulatót: az „olyan, mint…” típusú helyett az „abban a stílusban készült…” tárgyak, díszítőelemek jellemzik a Mika Tivadart. A 2011-ben még mindig nagy mennyiségben fellelhető háború előtti támlás faszékeket a Vaterán szedték össze, akárcsak a pult fölé belógatott, lámpatestként funkcionáló rézfúvós hangszereket.

A koncertek és a bárzene mellé óriási választékban kaphatók az alkoholos italok – a Kazinczy utcától nyugatra működő helyekénél kicsit olcsóbb árfekvésben. Kéttucatnyi pálinka és vagy 30-féle más égetett szesz, 14-féle koktél van a kínálatban, valamint négyféle csapolt sör korsónként 400–650, Jackfall, Figula és Nyakas borok pedig decinként 200–450 forint közötti áron kapható. Szerény az ételválaszték: szendvicsek és baguette-k házias krémekkel 680 forintért. n

Budapest VII., Kazinczy u. 47.
• Tervező: Langer Vera

Kapcsolódó cikkeink